Az urbex az angol urban exploration (= városi felderítés) kifejezés rövidítése, és városok vagy ipari létesítmények ritkán látogatott, normál esetben nem elérhető, lezárt területeinek felfedezését jelenti.
Olyan egyedülálló workshopot rakott össze Nektek Pataki Tamás többszörös díjnyertes, hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert URBEX fotós, amivel hazánkban még nem találkozhatott a tanulni vágyó és a téma iránt érdeklődő fotós közönség.
Workshopunkat vasárnap tartjuk, 9 órakor kezdünk az Istvánteleki Főműhelyben (vonattemető), ahol egy kis elmélet után változatos helyszíneken délután 15 óráig folyamatosan együtt tanulunk, fotózunk! A készített képeket azonnal kielemezzük. Természetesen, mint minden oktatásunkon, itt is elvárjuk tőled, hogy aktívan vegyél részt a workshopon: mivel a hangulat fesztelen, nyugodtan kérdezz, érdeklődj, és ne lepődj meg: hiszen te fogsz, fotózni az oktatónk csak segít!
Az utómunkával kapcsolatos oktatás a worksopot követően tartjuk meg online, előre egyeztetett időpontban. Az online oktatás 2 órás lesz, tehát 18 órakor kezdünk és várhatóan 20 óráig tart majd.
Pataki Tamás
Az elhagyatott helyek szerelmese. 2017-ben, minden cél nélkül vásároltam meg első fényképezőgépemet, ekkora még semmiféle elképzelésem nem volt arról, hogy majd milyen témát szeretnék fotózni. Fél évre rá teljesült egyik gyermekkori álmom, eljutottam a csernobili zónába, ahol teljesen magával ragadott az elmúlás gyönyöre. Ezek után elkezdtem felkutatni és megszállott módjára meglátogatni a Magyarországon található elhagyatott helyeket és megismerkedtem az urbex fogalmával, életformájával. Teljesen rabja lettem ennek a különleges stílusnak. A hazai helyek után Európa különböző országai következtek. Megszámolni is nehéz hány ilyen túrán vagyok már túl, de még mindig úgy érzem, szinte semmit se láttam. Több országos tv, újság és egyéb médiaszereplés, fotópályázat után büszkén mondhatom, nagy szerepem van abban, hogy az urbex mára már egy szélesebb körben ismert műfaj idehaza is.
2025. tavasz
59.900 Ft
1045 Budapest,
Elem u. 5-7.
Nincs semmi ötleted, hogy mivel lepd meg szeretteidet? Ajándékozz NEXTFOTO fotótanfolyamot vagy workshopot, és szerezz felejthetetlen élményt szeretteidnek!
Akár már 10.000 Ft-al is feltöltheted, de teljes tanfolyamok, workshopok díját is kiválthatod vele, mi pedig az ajándékozott nevére (de Neked) küljdük el az ajándékutalványt! Utalványaink 2 évig használhatóak fel.