OKTATÓK

A Práter utcában végzett fotósként, később az ELTE-n művelődésszervező diplomát szerzett. 1985 óta a műemlékvédelem területén dolgozik, alkalmazott fotográfusként, 2001 és 2012 között fotóműterem-vezetőként. Képei tudományos kiadványokban, könyvekben jelentek meg. Több mint fél tucat önálló kiállítása volt, nagyrészt építészettörténeti témákban. 2011-ben és 2013-ban felkérték a Wiki Loves Monuments fotópályázatának zsűrijében való részvételre. 2008 és 2011 között a műemlékem.hu fotópályázatához írt szakmai elemzéseket.
Leginkább a vízparti témákat, a tájképeket kedveli, de más területeken, így városokban elő emberekről, épületekről, különböző rendezvényekről és eseményekről is készít képeket. Fényképeit többnyire digitális technikával készíti, a különlegesebb hatások eléréséhez szűrőket használ. Számos hazai és nemzetközi fotópályázaton ért el sikereket, fényképei kiállításokon, magazinokban szerepeltek. Eredményei közül a XXVII. Sajtófotó pályázaton elért első helyezésére, és az EISA Photo Maestro 2009-2010 fődíjára a legbüszkébb.

Jelentősebb pályázati eredményei

  • A Földgömb fotópályázat, 2007 – Különdíj
  • „Egy épület több arca”, 2007 – I. helyezés
  • XXVII. Magyar Sajtófotó pályázat, 2009 – I. helyezés, Művészet sorozat kategória
  • Föld arcai fotópályázat, 2009 – I. helyezés
  • SONY World Photography Award, 2009 – legjobb 10 között
  • Az év fotósa (FotoVideo Magazin), 2009 – I. helyezés
  • EISA PHOTO MAESTRO, 2009-2010 – I. helyezés
  • Pannónia szalon, 2009 – II. helyezés az Ágens Fényfestő Egylettel
  • Élmény! Minden tekintetben. MÜPA fotópályázat, 2010 – I. helyezés
  • Az év fotósa (FotoVideo Magazin), 2010 – Különdíj
  • III. Fotomarathon, 2010 – I. helyezés
  • XXVIII. MAFOSZ szalon, 2011 – II. helyezés az Ágens Fényfestő Egylettel
  • Az év fotósa (FotoVideo Magazin), 2011 – II. helyezés
  • CBRE Urban Photographer Of The Year, 2012 – Kategória győztes
Közel 10 éve kezdtem komolyabban foglalkozni a fotózással, de előtte sem állt tőlem távol a vizuális ábrázolás. Videoklipek és reklámfilmek forgatásával foglalkoztam évekig. Los Angelesben a Warner Brothers stúdióban volt szerencsém testközelből szemlélni a filmgyártást. Magával is ragadott ez a világ, de végül a fotózásban teljesedtem ki  igazán.
Közel 6 évig vezettem a sikeres pályát befutott ZebrArt Stúdiót, ahol közel 1000 leoktatott diákkal a hátam mögött, valamint sok sok fotózás tapasztalatával felvértezve indítottam el új vállalkozásomat a NEXTFOTO-t. Remek, összeszokott csapatommal új és merész terveket dédelgetünk a jól bejáratott projectek mellett. Valamint bízunk benne, hogy tesszük ezt mindenki örömére és elégedettségére majd.

Jelentősebb pályázati eredményei

  • Creative HUB USA fődíjasa
  • FIAP – Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (Agens)
  • Az év kortárs fotóművésze 2013 (European Who is Who Association)
  • MAFOSZ díj
  • Pannon szalon díj
  • Magyar Sajtófotón kiállított
  • Werk Akadémia tanára
  • NEXTFOTO tanára