A DSLR videó tanfolyam oktatója

Bán István Filmrendező, forgatókönyvíró. Az Unlimited Pictures filmstúdió vezetője. A NEXTFOTO studió és a Perspektíva Filmiskola tanára. P. Koltai Gábor állandó forgatókönyvírója. Számos videóklip, reklámfilm, dokumentumfilm, koncertfilm és egyéb filmes produkció köthető a nevéhez. Legismertebb munkája a Kurultaj 2008 – Az új szövetség c. dokumentumfilm. Több hazai rockzenekar dalszövegírója. Jelenleg egy mozifilm előkészítésén dolgozik.

Az étel és tárgyfotózás oktatója

Mónus Márton Véletlenül csöppentem ebbe a fotós világba, megtaláltam apukám régi fényképezőgépét, amit azóta is használok, és még remélni sem mertem, hogy aztán ebből a hobbimból élhetek majd. Tanítottam OKJ-s képzésen a fotózás alapjait, részt vettem az ELTE Fotóklub megalapításában, szerepelt képem a Mai Manó Ház kiállításán és folyamatosan fényképezem különböző megrendelésekre is. De legnagyobb…

Az épületfotózás oktatója

Hack Róbert A Práter utcában végzett fotósként, később az ELTE-n művelődésszervező diplomát szerzett. 1985 óta a műemlékvédelem területén dolgozik, alkalmazott fotográfusként, 2001 és 2012 között fotóműterem-vezetőként. Képei tudományos kiadványokban, könyvekben jelentek meg. Több mint fél tucat önálló kiállítása volt, nagyrészt építészettörténeti témákban. 2011-ben és 2013-ban felkérték a Wiki Loves Monuments fotópályázatának zsűrijében való részvételre. 2008…

A természetfotózás oktatója

Kömöz Gergely Leginkább a vízparti témákat, a tájképeket kedveli, de más területeken, így városokban elő emberekről, épületekről, különböző rendezvényekről és eseményekről is készít képeket. Fényképeit többnyire digitális technikával készíti, a különlegesebb hatások eléréséhez szűrőket használ. Számos hazai és nemzetközi fotópályázaton ért el sikereket, fényképei kiállításokon, magazinokban szerepeltek. Eredményei közül a XXVII. Sajtófotó pályázaton elért első…