Kortársak 1. rész

Új sorozatunkban kortárs művészek munkáit mutatjuk be. Első fotósunk Eric Prickersgrill, aki a társadalmunkban bekövetkezett technológiai változásokra reflektál Eltávolítva című sorozatával. A középpontban az okoskészülékek társas helyzetekben betöltött szerepe áll.

Hurrá, végre ősz van!

Köd, eső, borult ég? Egyrészt az sem baj, ha igen, másrészt segítünk, hogyan használd ki a gyönyörű őszi színek adta lehetőségeket. Megmutatunk néhány trükköt, hogyan fordítsd hasznodra az őszi napokat, végeredménykényt pedig csodás képekkel térsz haza a fotós túrádról!

Top 5 film amit egy fotósnak látnia kell

A fényképezőgép feltalálásának köszönhetünk rengeteg új technikai és gondolkodásbéli újítást, ilyen például a videofelvétel készítés, majd később a mozizás élménye. A kinematográfia eljövetele után, az első filmes vetítésre sem kellett sokáig várni, melyet a Lumière fivérek tartottak 1895. december 28-án a párizsi Grand Caféban.

Összehangolt elemek

Egy korábbi bejegyzésben a mélységélességgel kapcsolatosan azt írtuk, hogy ha megfelelően használjuk kiemeljük vele a témánkat. Ez a kompozícióra is igaz. Sok szabályt ismerünk arra, hogyan kell megkomponálni egy jó képet, de ezek nincsenek kőbe vésve…

3 tipp egy Útinapló készítéséhez

Ha az első “útfényképészt” keresnénk, akkor talán William Henry Fox Talbot neve kerülne elő elsőként, aki nem más mint a sokszorosítható fotográfiai eljárás atyja. Ez a mai negatív-pozitív eljárást jelenti, a dagerrotípiával szemben – az első széles körben elfogadott fototechnika eljárás

Mi a fontos?

A fotográfia által leképzett valóság csak két dimenziót tud megjeleníteni, a harmadikat csak érzékeltetni tudjuk. Erre a célra a mélységélesség nyújt számunkra megoldást, illetve a helyes perspektíva alkalmazása. Az éles-életlen részek egy képen meghatározzák azt is, hogy mit szerettünk volna kiemelni, hangsúlyozni. Éppen ezért egy profi és egy kezdő fotóst könnyedén meg lehet különböztetni az alapján, mennyire használja tudatosan a mélységélességet. Hisz a szabályokat ismernünk kell ahhoz, hogy megszegjük őket.